2. bejegyzés

Tapasztaltátok már, hogy olykor az emberek milyen képmutatóak tudnak lenni?

Életszerű példát is tudok mondani. Évfolyamtársam eltörte a lábát testnevelés órán. Rögtön elvitték az orvoshoz, hogy megtudják mi történt valójában. Persze ehhez a "nagy barátok" is asszisztáltak és ez egy megfelelő indok volt aznap lógni a suliból, alibiként persze: "Elkísérjük az orvoshoz, nehogy baja legyen, meg egyedül úgyse tudna menni.."

Ez még oké is, barátok legyenek akkor is ha baj van, ne csak a jóban legyenek melletted!

Le is futott az esemény, hozzátenném az egyik segítésre jelentkező, aznap lekísérte az balesetet szenvedő fiút, majd 2 perc múlva már teljesen máshol volt, valahol a városban (szép is az ilyen barát.:) )

2 hét múlva visszatért a srác a suliba, persze gipszel és mankóval. Szegény csak ül, nem tud sehova se menni, napja kb. abból áll hogy reggel besegítik a szülei, délután meg hívja a fuvart.
A nagy barátok abszolút nem empatikusak, hogy mondjuk szegényt nem hagyják ott az osztályban egyedül, hanem néha-néha, akár felváltva is, de ott maradna vele mindig valaki,hogy ne érezze olyan szarul magát, hogy nem tud csak úgy, egyedül, segítség nélkül mászkálni a suliba, sajnos egy helybe van kényszerítve.

Kérdezem én? Ilyenkor hol vannak a nagy barátok?

A másik borzasztó felismerés volt, hogy szegénynek fel kell párnázni a lábát, és a mankókat sem olyan egyszerű bárhol elhelyezni, ha helyet foglal. SENKI, ismétlem SENKI nem hajlandó megmozdulni azért, hogy segítsenek rajta.

Dobpergés.....: Az a srác segít neki, viszi utána a párnát, tankönyveket, akit abból az osztályból a legjobban lenéznek, mert nem olyan mint ők. Állandóan szívatják, beszólnak neki, kutyának se nézik. És mégis ő van ott ezek szerint ha baj van!! Nem azok akik hasznot húztak a baleset napján..
Ilyen esetben derülnek ki, hogy ki milyen ember, csak az sajnálatos, hogy egy ilyen dolognak kell hozzá megtörténnie.

Nektek, külső szemmel mi a véleményetek a helyzetről?